HRSM logo1

Sokan idegenkednek attól, hogy személyes pályázati anyagukat szakemberrel állíttassák össze. Ha párhuzamot vonunk az üzleti szférával, akkor látnunk kell, hogy a vállalkozások számára természetes, hogy pályázatíró cégek vagy tanácsadó cégek szolgáltatásait veszik igénybe egy-egy jelentősebb anyag összeállításához. Első pillanatra úgy gondolhatnánk, hogy mivel az önéletrajz, és a motivációs levél elkészítése is a felvételi eljárás része, ezáltal valamilyen módon csalás, ha ezeket a dokumentumokat valaki más készíti el. Valóban csalás, ha segítséget kérünk?

Az önéletrajz

Az önéletrajz készítéséről rengeteg irodalmat találunk. Sok szerző igyekszik hangsúlyozni, hogy mennyire fontos ennek a dokumentumnak az egyedisége. A rideg valóság azonban az, hogy az önéletrajz tartalma, szerkezete ma már meglehetősen egységes. Vannak persze árnyalatnyi különbségek, de ezek korántsem annyira jelentősek, hogy indokolják egy külön tudomány kialakulását. Az előszűrést végző szakember számára a legfontosabb szempont, hogy az őt érdeklő információt – elsősorban iskolai végzettség, előzetes szakmai gyakorlat – minél kisebb energia ráfordításával áttekinthesse. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy nem kell igényesnek lennünk. A jó önéletrajzzal kapcsolatban már több cikket írtam, és sok hasznos tudnivalót találsz az álláskeresőknek összeállított ingyenes online tanfolyam anyagában is, tehát egy kis odafigyeléssel te magad is közel tökéletes önéletrajzot tudsz összeállítani.

Miben segíthet a szakember?

Az önéletrajz szerepe, hogy a pályázatunk elbírálásához szükséges információt szerepeltessük benne. Lehet, hogy úgy gondoljuk, hogy mindent pontosan, részletesen leírtunk, de vajon mit gondol erről a szakember, amikor önéletrajzunkat a kezébe veszi? Nos, ezt érdemes kipróbálni. Egyik ismerősöm egy nagyon jó nevű egyetemen tanít. Egy gyakorlati foglalkoztatás keretében önéletrajzot és motivációs levelet íratott a hallgatóival. Megkért arra, hogy segítsek a beadott munkák értékelésében. A beadott önéletrajzoknak körülbelül csak 20%-a volt minden tekintetben megfelelő. Többségük egyértelműen kisebb-nagyobb javításra szorult. Egy gyakorlott szakember gyorsan át tudja tekinteni irományunkat és hasznos tanáccsal láthat el bennünket, hogy mit érdemes részletesebben kifejtenünk, vagy mit érdemes kihagynunk pályázati anyagunkból.

Motivációs levél

A motivációs levél esetében kicsit más a helyzet. Itt alapkövetelmény az eredetiség. Ebben a dokumentumban írhatod le röviden, de meggyőzően, hogy miért pályázod meg a kiírt pozíciót, és miért gondolod azt, hogy Te vagy a legígéretesebb jelölt. A motivációs levél készítésével kapcsolatban itt olvashatsz hasznos tudnivalókat.

Miért érdemes segítséget kérni?

Sok álláskereső nem rendelkezik elég gyakorlattal ahhoz, hogy meggyőző motivációs levelet készítsen. Ezzel tisztában vannak a toborzást végző szakemberek is, ezért nem ítélik meg túl szigorúan az esetleges hibákat, hiányosságokat, de akaratlanul is kialakul bennük egy kép a jelentkezőről a beküldött motivációs levél alapján. Mindenképp előnyt jelent, ha egy jól megfogalmazott, átgondolt anyagot kapnak. Az, ha valaki pontosan meg tudja fogalmazni, hogy miért pályázta meg a meghirdetett pozíciót, és ezt egy jól megszerkesztett formában teszi, az mindenképpen bizalmat kelt.

Csalás vagy sem?

A motivációs levél a bemutatkozás része, ezért sokan gondolhatják úgy, hogy a saját szavainkat kell használnunk, hogy minél valósabb képet fessünk magunkról, és talán csalás mással megíratni. Gondoljunk bele abba, hogy milyen képet tennénk fel magunkról egy ismerkedési oldalra! Vagy hogyan öltöznénk fel, hogyan készülnénk az első randevúnkra? Ugye, hogy a legjobb formánkat szeretnénk megmutatni? Igen, a legeslegjobb formánkat szeretnénk megmutatni, és ha szükséges, akkor igénybe vesszük a sminkes, a fodrász és a profi fotós segítségét is. Magunkat szeretnénk megmutatni, a lehető legelőnyösebb módon. Ha valótlan dolgokat állítunk magunkról, akkor az egyértelműen csalás. De önmagában az a tény, hogy valaki segít elkészíteni a pályázati anyagunkat nem tekinthető csalásnak. A meghirdetett állások többségénél nem követelmény a magas szintű fogalmazási készség. Ráadásul a munkavégzéshez szükséges készségek, képességek leellenőrzése nem a motivációs levélen keresztül történik. Véleményem szerint senkit nem csapunk be azzal, ha az anyag összeállításához segítséget kérünk. Kicsit más a helyzet, ha idegen nyelven kell beadnunk pályázati anyagunkat. Ebben az esetben a motivációs levél sokat elárulhat nyelvtudásunkról. Ha a felvételi kiírás angolul jól beszélő jelentkezőknek szól, és Te nem beszélsz angolul, akkor nem okos dolog a pályázatot profikkal elkészíttetni. Leghamarabb az első személyes megmérettetésen kiderül a turpisság. A szakember feladata, hogy segítse a kommunikációt, azt hogy a jelentkező pontos, de túlzásoktól mentes képet tudjon festeni magáról.